A MNO szerint az FTC két, eddig még meg nem nevezett játékosa szenvedett autóbalesetet vasárnap hajnalban, amikor a 2. kerületben található Kútvölgyi úton egy betonfalnak ütköztek. Az ütközés komolyságát jól jelzi az a tény, hogy az autó teljesen összetört, a légzsákok védték meg az autóban utazókat.

AZ MNO szemtanúkra hivatkozva azt írja, hogy az autóban lévők láthatóan ittasak voltak, egyikük még a segítségükre sietőkkel is összeszólalkozott. Mivel rendőri intézkedés is történt, így az MNO az ORFK-hoz fordult információért.

Az ORFK az esettel kapcsolatosan a következő nyilatkozatot tette: “Budapest XII., Kútvölgyi úton 2016. január 17-én a reggeli órákban – eddig ismeretlen okok és körülmények között – egy személygépkocsi kőfalnak ütközött. A baleset során két személy megsérült. A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya vizsgálja.

A Ferencváros sajtóosztálya eddig nem nyilatkozott az esettel kapcsolatosan. A Fradi jelenleg a bajnokság tavaszi fordulójára készül, két nap múlva, január 20-án pedig a focisták a törökországi Belekbe utaznak edzőtáborba.